A gyógyító beszéd

    Az érintéshez hozzátartozik a beszéd. Mindkettő nagyon hiányzik az életünkből. Szavak, melyek spontán születnek, melyeknek nem keresik rejtett értelmét, igazságát, tartalmát, melyek nem mennek át egy szellemi rostán, és nem kerülnek patikamérlegre. Lényegüket tekintve anya-gyermek típusú relációk, ahol a szerepek felcserélődhetnek. Oda-vissza hatnak, és egymást erősítik a megértéssel, a megerősítéssel, az elfogadással, a bizalommal. Ebben egyszerre van benn Susan T. Fiske munkássága a társas alapmotívumokról (valahova tartozás, megértés, kontroll, én-felnagyítás, bizalom) és Csíkszentmihályi Mihály életműve a tökéletes élmény pszichológiájáról. Az áramlatról.

    A tömegkommunikációban is megjelent a hír, hogy némely korházban pozitív tartalmú beszélgetéseket kezdeményeznek a betegekkel, megértetve a kezelésük lényegét, folyamatát, eloszlatva a kétségeiket, és ez pozitívan befolyásolja hangulatukat, elősegítve gyógyulásukat. (ahol erre az orvosoknak ideje van,és mvalamikor felkészültek az ilyen irányú empátiát, megértést sugárzó beszélgetésekre) Vajon miért is különbözne a nyugtató, gyógyító beszéd hatása a gyerek, és a felnőttek között. Mégis, mire felnőttek leszünk, csak nosztalgiázni tudunk saját gyermekkorunkról, és gyermekeinknél, unokánknál vállaljuk fel az ilyen típusú megszólalást. Talán a szerelmesek képesek ilyen megnyugtató kitárulkozásra.

    A beszélgetés (vagy inkább beszéltetés) fontos szerepet kap a pszichoterápiában is. Popper Péter az érzelmi, és a szociális konfliktusokat állította a lelki gyógyítás[1] középpontjába. Ha végig gondoljuk az életünket, akkor tudatosulhat bennünk, hogy konfliktusokról, és az azt kísérő érzelmi zavarokról szólnak mindennapjaink. Inkább, mint örömről, harmóniáról, lelki békéről. Nincs olyan ember, aki ne élt volna át érzelmi zavart események, jelenségek miatt. Igaz az is, hogy nem egyformán viszonyulunk ezekhez. Van, aki könnyedén veszi, másnak ez nehezen sikerül.

    A dolog érdekessége, hogy a laikus-megértő pontosan olyan eredményt érhet el, mint a szakember. „A pszichiáter egész személyiségével gyógyít.” Idézi Popper az egyik legnagyobb hatású pszichiáterünket, Szondi Lipótot.[2] A benne rejlő bizalom, hit, tisztelet, elfogadottság, elismertség átsugárzik a személyiségen. De ugyanez megjelenhet a barátban, testvérben, szeretőben is.

Életünk válsághelyzetei is környezeti hatásokra vezethetők vissza. A feldolgozásuk sokszor nehéz, és ebben segíthet egy megértő, támogató beszélgetés, ami csökkenti a fájdalmat, a veszteség érzését, és utat mutat a megoldáshoz. A tömegkommunikáció előtti világban az emberek egymás társaságát keresték, és nem a távkapcsolót. Adottak voltak azok a baráti, családi körök, melyek a feszültség oldását is szolgálták. Közvetlenül érezhettük a támogatást. Nem egy emberét. Családokét. Bár igaz az is, hogy kevesebb konfliktussal élték, éltük az életüket. Mára sokaknak szétszakadt a kapcsolati hálója, és bajában végérvényesen magára maradt.

      Mindenkiben volt, van, és lesz valamilyen sérelem, amit el kell nyomni, és ennek ellenére is időnként felszínre tör. A munkahelyen, a családban, bárhol szerezhető lelki sérülés, amit akkor ott nem lehet elrendezni. Egy ráutaló információ felszakíthatja sebet, és újra születik a fájdalom. Ilyenkor sokan lehetünk megértő, és gyógyító erővel rendelkező terapeuták, akik meghallgatják, és támogatólag segítik a megnyugvást, a probléma feldolgozását. Csupán a meghallgatással. Sok ember számára az sem adatik meg, hogy figyelemmel végighallgassák.

    A pszichoterápia módszertanához tartozik a beszédterápia is, amit elsősorban személyiségfejlesztésre, használnak. Mindannyian naiv pszichológusok vagyunk, és normális körülmények között arra szocializálódunk, hogy saját érdekünkben is megfelelő kapcsolatokat alakítsunk ki környezetünkkel. Ha támogatólag viszonyulunk társainkhoz, ők ezt viszonozzák számunkra. Az emberi kapcsolatokat érzékeny egyensúlyok szabályozzák, és emberi mértékkel nézve nem is hasonlíthatók össze. Maximum rangsorolhatók. Apa, anya, feleség, barát, munkatárs, főnök. Mindenitől másra számíthatunk. A beszélgetések segítenek mások megértésében, és visszajelzést szolgálatnak arról, hogy milyenek vagyunk. Javítják Én képünket, és segítenek helyreállítani, ha valaki megsérti. A mai világban rákényszerülünk, hogy sokféle közösséggel érintkezzünk, velük valamilyen közös tevékenységet folytassunk, és különféle szerepeket lássunk el. Egy idő után ezek egy része kényszerkapcsolattá válik. A házasságtól kezdve a munkahelyig. A pszichés betegségek nagy része is alkalmazkodási problémákra vezethető vissza. A beszélgetés, a másik fél testi-lelki és sorsközelsége a benne rejlő bizalom segít oldani és megoldani a felmerülő problémákat. Az a pszichológiai többlet (bizalom, hit, tisztelet, elfogadottság, elismertség) amivel egy pszichológus rendelkezhet, az látensen benn van minden emberben, és kialakul az a légkör, ami segít minket problémáink megoldásában.

    Kiből lesz, a jó terapeuta teszi fel a kérdést Popper. „Ez a világ egyik legrejtélyesebb jelensége. Az angolok úgy hívják, hogy a személyiségben rejlő gyógyító effektus. Megmagyarázhatatlan, mint az, hogy kutya miért fekteti a fejét az egyik ember térdére, egy másik embert pedig miért falna fel azonnal. Valami oldó, megnyugtató, biztonságot ígérő hatás, ami akarva akaratlanul árad valaki lényegéből, és megtanulhatatlan, fejleszthetetlen, elapaszthatatlan.

    Akiben működik ez a gyógyító hatás, annak kialakul a pszichológiai magánrendelése akkor is, ha történetesen mérnök, vagy bérelszámoló. Az emberek nekik mesélik el gondjaikat, bajaikat, a férj hűtlenségéről, az iskolai bukásig. Akiben ez a tulajdonság nem működik, könyvtárnyi pszichológiát tanulhat, az emberekkel való kapcsolatában mégis hatástalan, impotens lesz.”[3]

            De ne feledjük. Kapcsolatainkban egészséges embereknek segítünk, akik kicsit megcsúsznak az élet „jegén” Számunkra a legfontosabb az empátia, és a türelmes hallgatás képessége, és pozitív reagálás.